Értékességed mérője: Amit eltűrsz azt promótálod. Miért részesülsz látszólag méltatlan bánásmódban párkapcsolatodban és hogyan jöhetsz ki belőle?

Sők nőnél látom, hogy beragadnak olyan kapcsolatban, ahol látszólag méltatlanul bánnak velük. Miért látszólag?

Mert amit megengedsz másoknak, azt promótálod. Az lesz az értékességed mérője.

Itt olyan kapcsolatokra gondolok, ahol nem fizikai abúzusról van szó, bár azokra a helyzetekre is igaz, hanem olyan párkapcsolatokra, ahol egy kevésbé érezhető szinten történik az elértéktelenítés.

Ahol kihasználva érzed magad, nincs segítséged,támogatásod, neked "kell" csinálni mindent, a házimunka és főállás mellett akár másodállást vállalni, a gyerekekkel foglalkozni, mégis mindig elégedetlenek veled. Sőt, minél többet bevállalsz, annál rosszabb a helyzet, nemhogy javulna.

Netán verbálisan bántalmaznak is, kritizálnak, kigúnyolnak, megaláznak, manipulálnak.

Nézzük meg pár példán keresztül:

Rendszeresen viccnek beállított megjegyzéseket kapsz a külsődre, viselkedésedre, gondolataidra, érzéseidre, amelyeket látszólag fel sem veszel, sőt, lehet még nevetsz is rajtuk, miközben belül sírsz, érzed, hogy ennek nem így kellene lennie.

Amikor magadat helyeznéd előtérbe végre, akkor megkapod a bűntudat keltő kérdések egyikét: "Akkor én/mi/a gyerek nem is vagyunk fontosak? Már nem is szeretsz? Nem szeretsz velem lenni?" Ezek után vagy viszakozol és megbánod, hogy egyáltalán rápróbáltál az adott dologra vagy ugyan kitartasz mellette, de a bűntudat végig veled lesz.

Megalázó megjegyzéseket kapsz, amire még ha visszavágással is reagálsz, belül szégyelled magad és abban a hitben tart tudat alatt, hogy nem vagy elég jó, elég értekes.

"Jézusom, még ennyit sem tudsz? Hogy lehet ezt elrontani?" / "Tudtam, hogy nem fogod (jól) megcsinálni."

Kivel teszik meg mindezt? Akivel megtehetik.

Lehet háborogni, panaszkodni, siránkozni, hogy milyen rossz a másik fél és te ennek az áldozata vagy, de ez nem változtat a helyzeten. Tévedés ne essék, nem őt szeretném védeni, természetesen nem ez az ideális viselkedés. Viszont érdemes megfigyelni, hogy mással is így viselkedik az adott személy? Észreveszed-e, hogy valakivel szemben ő kerül a alárendelt szerepbe és csendben van, nem szól be, nem követelőzik, nem kritizál?

Miért?

Mert ott meg vannak húzva a határok, tudja, hogy azzal az illetővel nem engedheti meg magának. Ezzel szemben veled egészen könnyedén.

Mondhatod, hogy dehát az elején nem volt ilyen, akkor figyelmes, tisztelettudó, segítőkész volt! Mi történt?

Az történt, hogy már az elején sem voltak meg a határaid, csak a kezdeti rózsaszín köd erről elvonta a figyelmet, ő is jobban kitett magáért, de idővel látta, hogy ez nem is szükséges, nincs annyira értékelve ez a fajta viselkedés és végülis többet is megengedhet magának, hiszen eltűröd.

Amikor fenáll ez a dinamika, a következő reakciók történhetnek a nő részéről:

• nem mersz beszélni erről senkinek, a párodnak sem szólsz, csak csendben tűrsz, szégyelled, félsz mit szólnának, hisz mindenki azt látja, hogy ez egy jó kapcsolat

• panaszkodsz a barátnőknek, anyukádnak, tanácsot kérsz tőlük. Ők mivel szeretnek, beszállnak a párod szidalmazásába és javasolják, hogy mielőbb hagyd el, büntesd meg, vágj vissza stb. Te persze nem tudod megtenni, hiszen nem látod, hogy lehetne számodra ennél jobb is.

• nem titkolod a nem tetszésed a párod előtt és akár szidalmazod, hogy milyen bunkó, fenyegeted azzal, hogy elhagyod, ha így viselkedik és aztán mégis minden marad ugyanúgy, mintha mi sem történt volna.

• annyira fáj, ahogy bánik veled, hogy összeomlasz, sírsz előtte, miért csinálja ezt veled? Ilyenkor ő megsajnál, megígéri, hogy nem lesz ilyen többet és aztán jó eséllyel előbb-utóbb ismét folytatódik a körforgás.

Miért nem működik és hoz tartós változást egyik variáció sem?

Mert vagy a tehetetlen áldozati mintából fakad vagy a bűnbakot keresőből, mindkettő félelem alapú és nem a probléma valódi okát oldja meg.

Mi a probléma valós forrása?

Fogalmad sincs róla, hogy mennyire értékes vagy! Lehet nem éreztették veled gyerekként sem és azóta mindig ilyen kapcsolatokba kevered magad. Lehet ezt a mintát láttad, tapasztaltad a szüleidtől, környezetedben és ezt a valóságot hiszed el normálisnak, hogy így bánnak veled.

Azt hiszed, hogy ez az egyetlen opció, ezt kell elviselni, szeretni, hiszen nem érdemelsz jobbat.

Hol a járható út, ami kiszed az ördögi körből?

Az önértékelés sosem kívülről jön! Amennyire te értékesnek tartod magad, azt fogod visszakapni szavakban, viselkedésben, tettekben, energiában.

Amíg nem tartod magad értékesnek, addig nem tudod a határaidat sem meghúzni. Nem csak hogy meghúzni, hanem azt sem tudod hol lennének, mik lennének azok. Lehet eszedbe sem jutott még, hogy ez szükségszerű, vagy netán, hogy igen, neked is lehetnek határaid!

Az is lehet, hogy pont az ellenkezőjét hiszed, hogy neked vannak határaid és mégis folyamatosan átlépik őket. Nos, ha folyamatosan átlépik őket, akkor azok maximum képzeletbeli határok és nincs mögöttük erő és magabizosság.

Mit jelent pontosan, hogy meghúzod a határaidat?

Tévedés azt feltételezni, hogy amikor valaki olyat tesz, amit te nem szeretnél, akkor majd jól helyreteszed és/vagy sírva elmondod, hogy ezt fejezze be és azzal meghúztad a határodat.

Ezek is opciók és vannak esetek, amikor működnek, attól függően, hogy mekkora mértékű a bántalmazás.

Biztos találkoztál már olyan nővel, akinél akár első látásra tudtad, érezted, hogy na vele nem lehet packázni! Nem kellett mondania semmit, magyarázkodnia, mert a jelenléte elég volt.

Mi a titka ennek?

Ő megtestesítette a határait egész egyszerűen azzal, hogy volt önbecsülése, tisztában volt az értékével és nem volt elérhető semmiféle bullshitre.

Amikor igazán tudod, hogy ki vagy, mit akarsz, szereted és tiszteled magad, akkor szinte eltűnik az, hogy ki kell kommunikálnod a határaidat és emlékeztetni rá az embereket. Ez egy folyamat és a szakaszaiban ott van ez is, sőt már ez is egy hatalmas lépés onnan indulva, hogy azt sem tudod vannak-e vagy megmered engedni magadnak, hogy lehetnek-e határaid.

Elképzelheted úgy, hogy az önértékelésed, önbecsülésed fordított arányban áll a tűrés limiteddel: minél magasabbra ér az önértékelésed, annál kevesebbet fogsz tolerálni, egyszerűen nem leszel már elérhető a méltatlan helyzetekre.

Észreveszed, hogy egyre könnyebb kiállnod magadért, hogy egyre kevesebb bántalmazás ér és/vagy azok az emberek lemorzsolódnak az életedből, akiktől eddig ezt tapasztaltad, vagy azért, mert már egy olyan magabiztosságból tudod közölni velük, hogy mit nem tűrsz el, hogy érzik a súlyát, vagy mert már nem mész bele a játszmáikba és keresnek mást, aki kapható erre.

Ahhoz, hogy erre elindulj fontos feltérképezned, hogy mi működik neked valójában? Mit hiszel jelenleg arról, hogy milyen bánásmódot érdemelsz? És milyen bánásmódban szeretnél ezentúl részesülni?

Ezek nem könnyű kérdések olyankor, amikor nem látod, hogy lehetne másként is élni, igen, számodra is! Adj neki időt, hogy ezek a gondolatok mozdítsanak benned dolgokat, gondolatokat ébresszenek és új lehetőségekre nyissanak ajtót.